Isten végtelensége: →Isten tulajdonságai közé tartozó, predikamentális nyugvó, negatív sajátság. - Isten úgy létezik, hogy fölötte áll minden létbeli, idő- v. térbeli korlátozásnak. Ő nem potenciális értelemben végtelen, amit mindig lehet növelni, hanem valóságosan. Az ő létéhez, tudásához, erejéhez, jóságához semmit nem lehet hozzáadni (infinitum absolutum). Nála ezt a végtelenséget nem szabad mennyiség formájában elgondolni, mert a nagyság önmagában mindig véges, de vég nélkül növelhető, legalább gondolatban. ~ a szellem síkján van, ami oszthatatlan és mindent magába foglal. Nincs az a tökéletesség v. érték, aminek híjával volna. A magától való abszolút lét csak ilyen lehet. Az I. Vat. Zsin. mindenféle panteista istenfogalommal szemben hangoztatta Isten abszolút végtelenségét és tökéletességét (D 1782). - Az ÓSz Isten abszolút, határtalan nagyságát emeli ki (Zsolt 144,3; Bár 3,25). Az ÚSz is beszél Isten tökéletességéről (Mt 5,48), nem fil. fogalmakkal, hanem abban az értelemben, hogy a teremtmények őhozzá mérten semmik (Iz 4,17). Az egyhatyák ellenben már fil. fogalmakkal is dolgoztak, s ezen a módon állították őt szembe a teremtményekkel. - Elméletben úgy közelíthetjük meg e misztériumot, hogy Isten a létező lét (ipsum esse subsistens), aki a létet nem kapta mástól, hanem saját erejéből, éppen azért korlát nélkül bírja. Benne tehát a →lét és a →lényeg azonos. A tiszta lét teljessége kizár minden határt és fogyatékosságot. Fölötte nem áll semmi →ok, amely meghatározná létét és képességeit. Ő a szükségszerűen létező lét, ezért benne megvan a létnek, az →igazságnak, a →jóságnak, a →szépségnek a teljessége, vagyis mindaz, ami mint tiszta érték egyáltalán létezhet (→szentség). A teremtett dolgok csak tőle kaphatták létüket, ezért csak részesednek a létben és csak hasonló értelemben léteznek (→analogia entis). Így Isten transzcendens minden más létezőhöz viszonyítva. - Nem lehet azzal érvelni, hogy a világ léte korlátozza Isten létét, v. hogy a világ és Isten együtt több, mint ő egyedül. Isten örök szellemi léte magába foglalja az egész teremtést, hiszen a teremtés terve öröktől fogva megvolt benne, és saját erejéből hozta létre. A világ időben és térben kezdett létezni, de úgy, hogy benne maradt a végtelen Istenben, s ezért nem lehet azt őhozzá hozzáadni, mint valami újat. Így a világ léte nem is korlátozza az ő létét, azaz nem szorítja ki Istent semmilyen viszonylatban a maga „helyéről”. Isten és a világ nem egymás mellett, nem egy létrendben vannak, hanem a világ úgy van benne Istenben, mint az ő örök szabad gondolata és akarati elhatározása. Isten transzcendens és immanens: fölötte van a világnak és egészen áthatja. A világ dolgai tökéletességükben is csak vetületei, hasonlatai Isten gazdagságának és tökéletességének. Isten mindig az egészen más, azért a megismerő elme számára is abszolút titok marad. G.F.

LThK X:480.